Lekérdezések / Folyószámla lekérdezés
Ez a képernyős lekérdezés folyószámla tételek (számlák,banktételek, egyéb kiegyenlítések) gyors áttekintésére, ellenőrzésére szolgál. Fő alkalmazása a telefonos reklamációk ellenőrzése lehet. Ezért a képernyőre kiíratható minden a tétellel kapcsolatos alapinformáció, valamint a segédinformációk is, úgymint a kiegyenlítése (kipontozása sít.) és a könyvelése is. A képernyőn csak a könyvelt és érvényes tételek látszanak. Az iktatott, de még nem könyvelt, illetve a stornó tételek nem látszanak.
A menüpontba lépve először ki kell az ügyfelet választani. A táblázatban belépéskor az ügyfél nevének sorrendjében jelennek meg a partnerek. A táblázat ügyfél azonosító oszlopának fejlécére kattintva a megjelenítés az azonosító sorrendjében átrendeződik. A partnerek azonosításának megkönnyítéséhez a partnerkód is látható a keresőben. A névre szűrhetünk a kezdőbetűk begépelésével, az alább látható módon.

Az OK gombbal tudjuk kiválasztani az ügyefelet. A táblázat mutatja a kiválaszott ügyfél nyitó rendezetlen tételeit, valamint az összes folyó évi tételét.
A griden jobbra lépegetve, vagy az ablak alján található csúszkán húzva láthatjuk, hogy az adott folyószámlás tétel minden adata itt szerepel, ami a programban tárolásra került. Az ablak alsó részében láthatók a könyvelési adatok, illetve amelyik tételnél lehetséges és van, a pontozásra vonatkozó információk. Az ablak alján látható fülekkel válthatunk az információhalmazok között.

Hasznos funkciók találhatók a felső ikonsoron, a lekérdező ablakból pontozhatunk, pontozást oldhatunk fel, illetve folyószámlát cserélhetük egy gombnyomással. Egyeztetésre, folyószámla egyeztetésre, és kifuttatásra így ez a felület rendkívül könnyen használható.
